Valóban O-Sensei a modern aikidó atyja?

Írta: Stanley Pranin
Aikido Journal #109 (1996. ősz/tél)

Az aikidó kutatásával és gyakorlásával eltöltött számos év után egy olyan elképzelés fogalmazódott meg bennem, amely szemben áll azzal, amit általában az aikidóról hallunk, és szemben áll számos olyan shihan kijelentéseivel is, akik azt állítják, hosszú ideig edzettek az alapító, Ueshiba Morihei alatt. Az évek során számos, japán tanítók által tartott szemináriumon vettem rész az USA-ban és több alkalommal jártam Japánban is, ahol volt szerencsém látni és együtt edzeni a legismertebb oktatók jelentős részével. Az elméletem egész egyszerűen annyiból állt, hogy a ma általunk ismert aikidó nem az a művészet, amelyet O-Sensei tanított és gyakorolt, hanem valamelyike a számos eltérő formának, melyet olyan kulcsfontosságú tanítványok hoztak létre, akik viszonylag rövid ideig tanultak az alapítótól.  Ez megmagyarázza a stílusok közötti nyilvánvaló különbségeket, az oktatott technikák viszonylag kis számát és valamilyen, az Omotóhoz hasonlatos vallásos perspektíva hiányát. Ezzel nem a művészet „modern” formáit kívánom kritizálni, ez pusztán egy folyamatos kutatásra és hétköznapi tapasztalatokra alapozott megfigyelés.
Mikor 1977 augusztusában végleg Japánba költöztem, úgy döntöttem, hogy Iwamában tanulok Saito Morihiro sensei alatt. Mindent egybevetve a technikák pontosságára és határozottságára helyezett hangsúly és az edzések részét képező aiki ken és aiki jo miatt vonzódtam Iwamához. Biztos vagyok benne, hogy az Aiki Szentély közelsége és az a tény, hogy az iwamai edzés O-Sensei dojójában volt, szintén sokat nyomtak a latban.
Ezzel együtt szeretném leszögezni, hogy nem tartottam Saito sensei technikáját az alapító által létrehozott aikidó hű folytatásának, sokkal inkább úgy gondoltam, hogy ő egy olyan mester, aki a saját magas szintű technikáját képviseli. Visszagondolva Saito sensei számomra egy kategóriába tartozott olyan ismert tanítókkal, mint Tohei Koichi, Nishio Shoji, Yamaguchi Seigo és további olyan instruktorok, akik mind nagyon magas szintre jutottak el és sajátos oktatási módszereket fejlesztettek ki, melyek – annak ellenére, hogy mindet Ueshiba Morihei inspirálta – teljesen különböző irányokba fejlődtek.
Tisztán emlékszem – annak ellenére, hogy a japán nyelvtudásom elég korlátozott volt akkoriban –, sikerült a gondolataimat megosztanom Saito senseijel, beleértve az iránti kétségeimet is, hogy az ő aikidója lényegében ugyanaz lenne, mint az alapítóé, mint ahogy ő azt állította. A megfigyeléseimet arra lapoztam, hogy Saito sensei technikája látszólag jelentősen különbözött attól, amit az alapítótól láttam a róla készült filmeken. Némileg meglepődött a szkepticizmusomon és minden bizonnyal a szemtelenségemen is, mivel az ő tanítványa voltam. Sensei türelmesen elmagyarázta, hogy a zavarodottságom oka, hogy az alapítóról fennmaradt filmek nagy része bemutató. Rámutatott arra, hogy az alapító nyilvánosság előtt bemutatott technikái nagyon különböztek attól, amit O-Sensei az iwamai dojóban mutatott. Saito sensei továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az ő felelőssége hűségesen továbbadni az alapító aikidóját és hogy nem áll szándékában kifejleszteni egy „Saito-ryu aikidót”.
Minden igyekezete ellenére továbbra is komoly kétségeim voltak ezzel kapcsolatban, habár technikai téren iránta érzett csodálatomon ez mit sem változtatott. Majd egy nap, nagyjából két évvel azután, hogy megérkeztem Japánba, interjút készítettem Akazawa Zenzaburóval, aki még a Kobukan Dojo korszakban volt O-Sensei egyik háború előtti uchideshije. Akazawa úr mutatott nekem egy technikai kézikönyvet Budo címmel, melyet 1938-ban adtak ki, és amelyet még sosem láttam azelőtt. Nagyjából ötven technikát tartalmazott, melyeket maga az alapító mutatott be. Ahogy lassan átlapoztam a kézikönyvet, elképedve láttam, hogy számos alaptechnika, mint az ikkyo, az iriminage és a shihonage végrehajtása gyakorlatilag ugyanaz, amit Iwamában Saito senseitől tanultam. Itt volt maga az alapító, és olyan technikákat hajtott végre, amelyeket addig Iwama stílusú technikáknak tartottam. Akazawa úr volt olyan kedves és kölcsönadta nekem a könyvet, én pedig siettem, hogy megmutathassam Saito senseinek.
Sosem felejtem el, mikor megérkeztem Saito sensei ajtajához, alig várva, hogy megosszam vele az új felfedezésemet. Meglepetésemre sosem látta ezt a könyvet, sőt, még csak nem is hallott róla. Felvette az olvasószemüvegét és átlapozta a kézikönyvet, erősen figyelve a technikákkal kapcsolatos részekre. Saito sensei nevetett, majd, nyilvánvalóan élvezve a helyzetet, rám kiáltott: „Ugye megmondtam?”. Attól a naptól fogva (ez úgy 1979-ben lehetett) mind a mai napig Saito sensei mindig a Budo egy példányával megy szemináriumokat tartani, hogy bebizonyíthassa, az aktuális technika az alapító tanításaira épül.
Mondanom sem kell, kénytelen voltam elismerni, hogy legalább egy instruktor van, aki az alapító eredeti tanításaihoz hűen terjeszti az aikidót. De vajon ez megcáfolta az alapvető elméletemet, miszerint a ma elterjedt aikidóstílusoknak technikailag és filozófiailag kevés közük van az alapító művészetéhez? Gondold csak meg. Ha elmész bármelyik nagymester dojojába, azt fogod látni, hogy a tanítványok mozgása nagyon hasonlít a szóban forgó tanító mozgásához. Ez eddig világos, hiszen rossz tanítványok lennének, ha nem tennének meg mindent azért, hogy leutánozzák az oktatójuk mozgását. Egy olyan bemutatón, ahol különböző dojók vesznek részt, gyakran felismerhetjük, hogy egy tanítvány melyik mestertől tanult. Akkor miért van az, hogy ilyen jelentős az eltérés az aikidó fő irányvonalai között, ha minden shihan közvetlenül az alapítótól tanult?
Néhányan azt mondják, hogy az évek során az alapító művészete sokat változott, és ez az oka annak, hogy annyi a technikai különbség a különböző időszakokban nála tanult tanítványok között. Mások azt mondják, hogy O-Sensei különböző dolgokat tanított a tanítványainak, képességeik és jellemük függvényében. Én soha nem találtam egyik érvet sem különösen meggyőzőnek. Sőt, mikor sok évvel ezelőtt felfedeztem a régi, 1935-ös Asahi News filmet, meglepett, hogy milyen „modern” volt az alapító művészete már ilyen korai szakaszban is. Mindezek mellett az alapító inkább csoportokat oktatott, nem egyéneket, és ez a tény nem támasztja alá azt az elméletet, hogy az egyes tanítványok igényeinek megfelelően változtatott volna azon, mit tanít.
Nem, úgy hiszem, egészen más a magyarázat a stílusok közti jelentős különbségekre. Úgy gondolom, ez elsősorban annak a ténynek köszönhető, hogy O-Sensei tanítványai közül csak nagyon kevesen tanultak tőle hosszabb ideig. O-sensei unokaöccse, Inoue Hoken (Yoichiro), Shioda Gozo, a Yoshinkan Aikidó alapítója és Yukawa Tsutomu kivételével O-sensei háború előtti uchideshijei legfeljebb öt vagy hat évet töltöttek vele. Ez minden bizonnyal elég volt arra, hogy jártasságot szerezzenek a művészetben, de nem volt elég ahhoz, hogy elsajátítsák az aiki budo hatalmas technikai repertoárját annak számos finomságával egyetemben. Ezeknek az uchideshinek álló életerős fiatalembereknek a jelentős része kénytelen volt idő előtt megszakítani a harcművészetek gyakorlását, mivel besorozták őket. Mindemellett ezek közül a korai deshik közül csak maroknyian folytatták a gyakorlást a háború után.
Ugyanez elmondható a háború utáni időszakról is. Olyan jól ismert instruktorok kezdtek aikidózni ebben az időszakban, mint Sadateru Arikawa, Tada Hiroshi, Yamaguchi Seigo, Nishio Shoji, Tamura Nobuyoshi, Kobayashi Yasuo, majd később Yamada Yoshimitsu, Kanai Mitsunari, Chiba Kazuo, Sugano Seiichi, Saotome Mitsugi és sokan mások. Shigenobu Okomura, Tohei Koichi és Osawa Kisaburo egy sajátos csoportot alkotnak, mivel csak rövid ideig gyakoroltak a háború előtt, de mesteri szintet értek el a második világháború után. Ezen oktatók egyike sem gyakorolt hosszú ideig közvetlenül O-Sensei alatt. Ez az állítás talán megdöbbentőnek hangzik, de nézzük meg a történelmi tényeket.
A háború előtt Ueshiba Morihei a tokiói Kobukan Dojót használta központnak, de Kansai körzetében is nagyon aktív volt. Sőt, egy időben még háza is volt Osakában. Az évek során a nagy öregek beszámolóiból világossá vált számomra, hogy az alapító sokat utazott, és havonta egy vagy két hetet a Kobukan Dojótól távol töltött. Azt is vegyük figyelembe, hogy a korai uchideshik instruktorok lettek, az Omoto által szponzorált és Ueshiba által vezetett Budo Senyokai (Társaság a Harcművészetek Előmozdításáért) bimbózó népszerűsége révén. Ezek az úttörők viszonylag rövid ideig gyakoroltak, és az alapító nem tudott rájuk olyan nagy hatással lenni, mivel gyakran volt távol a dojótól, és maguk a tanítványok is gyakran hiányoztak, mert el kellett látniuk oktatói feladataikat.
A háború alatt és az azt követő néhány évben O-Sensei visszavonult Iwamába. Végül az 1950-es évek közepétől újra utazgatni kezdett, alkalmanként Tokióba és Kansai körzetébe. Az 1950-es évek végén egyre gyakrabban utazott, és úgy tűnt, senki nem tudta előre, mikor hol lehet. Megosztotta az idejét Iwama, Tokió és kedvenc kansaibeli helyei között, mint Osaka, Kameoka, Ayabe, a szülőfaluja Tanabe és Shingu. Még Kanshu Sunadomarit is meglátogatta a távoli Kyushun. Hallottam, mikor Michio Hikitsuchi sensei azt mondta, hogy több mint hatvanszor látogatott el Shinguba a háború után. Ha meggondoljuk, hogy ez egy tizenkét-tizenöt év közötti periódust jelent, jól látható, hogy az alapító évi négy-hat alkalommal fordult meg Kansaiban. 
A figyelmes olvasó minden bizonnyal látja már, mire akarok kilyukadni. O-Sensei a háború után nem tanított rendszeresen Tokióban. Még ha meg is jelent a szőnyegen, az óra nagy részében ezoterikus témákról tartott előadást, amelyeket a jelen lévő tanítványok képtelenek voltak megérteni. A háború utáni időszak fő instruktorai Tohei Koichi sensei és a jelenlegi Doshu, Ueshiba Kisshomaru (a cikk írásakor még ő volt a Doshu – a ford.) voltak. Oktató-tevékenységükben Okomura, Osawa, Arikawa, Tada, Tamura és a fent említett, őket követő uchideshi-generáció segítette őket.
Teljesen egyértelművé szeretném tenni az álláspontomat. Amit mondani szeretnék, az az, hogy NEM Ueshiba Morihei volt a Hombu Dojo központi alakja, aki napi rendszerességgel tanított. O-Sensei kiszámíthatatlan időközönként jelent meg, tanításai központjában pedig gyakran filozófiai témák álltak. Tohei és Kisshomaru voltak a kulcsfontosságú emberek, akik az Aikikai Hombu rendszer által képviselt aikidó fejlődéséért és az edzések technikai tartalmáért feleltek. Akárcsak a háború előtti időszakban, a kései uchideshik a Hombu Dojón kívül tanítottak, klubokban és egyetemeken, viszonylag rövid tanulóidő után. Mindemellett ezt az időszakot egyfajta „daninfláció” jellemezte: sokan ezek közül a fiatal oktatók közül évente kaptak magasabb dan fokozatot. Sok esetben át is ugrottak fokozatokat. De ez már egy másik cikk témája!
Mit jelent mindez? Azt, hogy az az általánosan elterjedt nézet, miszerint a háború után az aikidó elterjedése az alapító közvetlen irányítása alatt zajlott, tévedés. Tohei és a jelenlegi Doshu (Kisshomaru sensei – a ford.) végezte el a munka oroszlánrészét, nem az alapító. Ez azt jelenti, hogy Ueshiba Morihei O-Sensei nem volt komolyan bevonva a háború utáni aikidóoktatással vagy adminisztrációval kapcsolatos munkába. Ekkor már rég visszavonult, és a saját személyes edzésére, spirituális fejlődésére, utazásaira és társasági elfoglaltságaira összpontosított. Azt is meg kell említenünk, hogy bár a róla kialakult kép egy gyengéd, kedves öreg bácsi sztereotípiája, O-Sensei szúrós szemekkel és lobbanékony jellemmel is rendelkezett. Jelenléte nem volt mindig kívánatos a Hombu Dojóban kritikus megjegyzései és gyakori kitörései miatt.
Ez az igazság, amelyet számos közvetlen tanú is alátámaszt. A múltban már utaltam néhányra a fent említett dolgokból, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy az alapítóhoz közeli források által szolgáltatott számos bizonyíték birtokában elég magabiztosnak érezzem magam ahhoz, hogy mindezt közöljem is. Nem állíthatom, hogy ez a kommentár segíti majd a gyakorlókat az edzésben, és talán nem viszi őket közelebb ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, de őszintén remélem: azáltal, hogy fényt derítek az igazságra egy ilyen fontos témában, azok, akik elkötelezettek az aikidó iránt, mélyebb tudással fognak rendelkezni, ami segít majd nekik a dolgok megítélésében. Azt is remélem, hogy Tohei Koichi, aki egy kulcsfontosságú alak, és az utóbbi években csak periférikus szerepet tulajdonítottak neki, vagy teljesen figyelmen kívül hagyták, ismét az őt megillető helyre kerül.