Beszélgetés Kobayashi Yasuóval

Készítette: Stanley Pranin
Aiki News #70 (1986. május)

Kobayashi Yasuo 1936. szeptember 20-án született. Egyetemistakánt kezdett aikidózni. 1955-ben lépett be a Hombu Dojóba, az oktatást 1959-ben kezdte, ahol 1972-ig tartott edzéseket. 1969. április 6-án nyitotta meg a Kodaira Dojót, és most közvetlenül 15 dojóért felelős. Instruktorként Japán minden részébe eljutott, és a világ számos országában is járt már.
 
Kobayashi Yasuo, Aikikai Hombu Dojo, 1969
Aiki News: Sensei, úgy tudjuk ezen a kodaira-i dojón kívül más helyeken is oktat.
Kobayashi Sensei: Igen. Közvetlenül 15 dojóért vagyok felelős, és körbejárom mindegyiket. Főként ebben és a Torozawa Dojóban oktatok, míg a többi helyet havonta egyszer látogatom. Számos instruktorunk van, akik felosztják egymás között az oktatói feldatokat. Azt kell mondjam, viszonylag sok dojóm van.
Ha jól tudom, még tanított az Aikikai Hombu Dojóban, amikor elkezdett saját dojókat nyitni, igaz?
Igen.  Ez 1969-ben volt, amikor az egyetemi diákmozgalmak nagyon aktívak voltak. A Japán-Amerikai Biztonsági Paktum ellen tüntettek. Emiatt az egyetemek nagyjából fél évre bezártak, és mivel nem voltak órák, sem aikidó edzések, a diákok tanulás helyett mahjong-gal vagy szakéivással múlatták az idejüket. Úgy éreztem, tennem kell valamit ez ellen. Mivel volt némi földem, úgy döntöttem, építek egy dojót. Mivel akkoriban Hombu instruktor voltam, úgy láttam hozzá a dologhoz, hogy szombat esténként diákokat gyűjtöttem magam köré. Együtt ittunk, majd másnap reggel együtt edzettünk. De ez a módszer elég drágának bizonyult, úgy gondoltam talán jobb, ha inkább vasárnap próbálok több embert tobortozni. A létszám lassan nőni kezdett. Mivel nem volt elég pénzem, magam láttam hozzá a dojó építéséhez. Néhány öregdiák pénzadománnyal segített. 20 tatamival kezdtünk, de egyre több ember jött a dojóba, mert nem volt másik ezen a környéken. Felkértek, hoyg tanítsak hétköznap reggelenként. Az edzések száma nőttön nőtt.
Meddig oktatott a Hombuban?
A Tokorozawa Dojo 1972-es megnyitása után nagyon elfoglalt lettem. Szerettem volna elterjeszteni az aikidót Mitamában és Saitamában is. Így Ueshiba sensei (Doshu) engedélyével önálló tevékenységbe kezdtem.
Mikor lett önből bent lakó tanítvány (uchideshi), sensei?
1955-ben, pontosan 30 évvel ezelőtt. Akkoriban Arikawa sensei, Yamaguchi sensei, Tamura sensei és Noro úr – aki most Franciaországban van- voltak uchideshik, csak ők álltak rangban felettem. Később Yamada úr, aki New Yorkban él, Chiba úr és Kanai úr is tagja lett a dojónak. In 1955, exactly 30 years ago. At that time there were Arikawa Sensei, Yamaguchi Sensei, Tamura Sensei and Mr. Noro, who is now in France, as uchideshi. Mivel közel laktam a Hombu Dojóhoz, éjszaka hazamentem, de a legtöbb időmet a többi uchideshivel töltöttem.
A középiskola felső tagozata óta gyakoroltam a judót. Jó barátok lettünk Danzaki sensei fiával, aki most az Iaido Szövetség feje. Danzaki sensei sumo birkózó volt és bejáratos volr O-Sensei házába. Ő tanácsolta, hogy próbáljam ki az aikidót. Amikor először mentünk a Hombuba, Tada sensei tartotta az edzést. A tatamik nagyon rossz állapotban voltak. Néhány háborúban elesett ember családja még mindig a dojóban lakott, és a 70 tatamis helyiség úgy egyharmadát foglalták el. A dojónak makréla szaga volt. A WC-ajtó nem zárt rendesen. A deszkakerítés rozoga volt.
Amikor 1955-ben elkezdett gyakorolni, körülberül milyen gyakran látogatott O-Sensei  Iwamából Tokióba?
Ahogy kedve tartotta. Egyszer csak megjelent, majd el is tűnt. Mindig ezt csinálta. Amikor magányosnak érezte magát, mindig megbetegedett. Betelefonált a Hombuba, és azt mondta, „Nagyon beteg vagyok.”, szóval egyikünket elküldtek, hogy nézzük meg, mi van vele. Mire odaért az illető, már meg is gyógyult. (nevetés)
Miután belépett a dojóba, próbára tette valaha O-Senseit?
Bár O-Sensei akkoriban úgy 70 éves lehtett, nagyon izmos volt. Sokkal gyorsabb volt az iwamai kerti munkában, mint mi, és nagyon nehéz rizsbálákat cipelt, szóval nem voltak kétségeim.
Gyakran kísérte O-Sensei-t amikor utazott?
Igen, rengetegszer. Gyakran leszidott. A legtávolabbi hely, ahova mentünk, Abe (Seiseki) sensei otthona volt. Egyszer amikor Iwamába hívtak, nagyon nagy bajt kavartam. Hideg nap volt, és fürdővizet kellett melegítenem. Mivel Tokióban születtem, nem igazán tudtam, hogyan kell tüzifával felhevíteni a fürdőt. Mindenesetre, megtettem, ami tőlem tellett. Amikor úgy gondoltam, kész vagyok, megkértem O-Senseit, hogy lépjen be a fürdőbe. Odament a kádhoz és rám kiáltott: „Meg akarsz ölni?”. Nem értettem miért szidott le, mivel mindent megettem, hogy felhevítsema fürdőt. Aztán odamentem, hogy megnézzem a fürdőt és láttam, hoyg a víz forr. (Nevetés) Nem éreztem, hoyg a víz forró, mert amikor leellenőriztem, a kezem jéghideg volt. Nos, mivel azonnal hideg vizet kellett öntenem a kádba, meg kellett tennem az utat oda-vissza a kádtól a kútig, ami igen messze volt, mialatt O-Sensei ott állt meztelenül és didergett. Nagyon nagy szidást kaptam. (Nevetés)
Amikor O-Sensei-t kísérte, egyedül volt, vagy jöttek mások is?
Legtöbbször egyedül mentem. Sensei nagyon gyorsan mozgott és mivel olyan kicsi volt, könnyű volt elveszteni szem elől. Mindemellett még a vonatjegyet is meg kellett vennünk. O-Sensei nagyon udvarias volt így a vasúti személyzet nem nagyon akadékoskodott, akkor sem, ha jegy nélkül ment át a kapun. Azonban mi nagyon könnyen elvesztettük szem elől, mert sorba kellett állnunk a jegyekért. Telt múlt az idő, és míg őt kerestük, elvesztette a türelmét és hazament. Az efféle dolog elég gyakran megesett.
Idővel hozzászoktam a dologhoz. Amikor felszálltunk a vonatra, olyan helyet választottam, hoyg sok fiatal lány legyen körülötte. (Nevetés). Amikor elkezdte mondani, hogy „Amikor ez az öregember még fiatal volt…”, elaludtam. (Neveteés). Eleinte nehéz dolgom volt. Senki nem mondta el, hogy kísérőként mit hogy csináljak. O-Sensei hangosan kiabálta, mikor visszaértem ilyenkor a dojóba: „Ez a fiú nem figyel oda rám rendesen!”, mire mindenki más vigyorogni kezdett. (Nevetés).
Az Alapító időskori technikáit nézve néha úgy tűnik, mintha érintés nélkül dobná meg az ukét. Azonban van egy film 1955-ből, amin amin még sok technikát csinál…
Igen, egy időben gyakran csinált olyanokat, mint amikor valakinek egy kötéllel kellett húzni a kardját vagy hirtlen meg kellett őt támadnia egy esernyővel. De Doshu megmondta neki, hogy ne vágjon fel, úgyhogy abbahgyta ezeket a dolgokat.
Hány edzés volt naponta abban az időben, amikor uchi deshi volt?
Csak reggel és este voltak edzések. Akkoriban a jelenlegi Doshu (Kisshomaru) még dolgozott. Tada sensei délután 5:00-tól tartott edzést. A foglalkozásokat főleg Okomura sensei és Tada sensei tartották. Tohei nem volt a dojóban, mert akkoriban még Hawaii-on volt. Tomiki sensei szombatonként tartott egy edzést. Amikor a Hombuban a szokásos módon tartott edzést, nem sport aikidót okatott. Ha jól emlékszem hat hónapon át tanított.
Volt a Hombunak kapcsolata a Yoshinkan-nal abban az időben?
Közvetlenül a szétválás után léptem be a dojóba. Alkalmanként Shioda sensei eljött, ha volt egy megbeszélés, vagy valami hasonló. Néha Tomiki sensei is eljött. Nem hiszem, hogy Mochizuki Minoru sensei valha is tanított a Hombuban, de mivel az unaköccse volt az aikidó klub kapitánya azon az egyetemen, ahova jártam, tartottunk közös edzőtábort a Gakunanjukuban, Shizuokában két vagy három alkalommal. Amikor először mentünk oda, a tábort a Yoseikan dojóban tartottuk. Azt hiszem az 1958 vagy 1959 körül lehetett. Elég sokszor találkoztam Mochizuki Minoru sensei-jel.
Találkozott valaha Hoken Inoue sensei-jel (O-Sensei unokaöccse)?
Nos, láttam egyszer egy Shinwa Taido bemutatót. Azt hiszem, eljött néhányszor a Hombuba. Soha nem beszéltem vele. Azt hiszem, azok közül az emberek közül, akikkel eddig talélkoztam, az ő fizikuma emlékeztetett leginkább O-Sensei-ére.
El tudná mondani miből álltak az edzések akkoriban?
Főleg térdelő ülésben végrehajtott technikákat (suwariwaza, zagi) gyakoroltunk. Amikor én tartottam az edzést és zagiztunk, O-Sensei mosolygott, de amikor állásból végrehajtott gyakorlatokat (tachiwaza) tanítottam, csalódottnak tűnt. Így amikor hazért mindig azt mondtuk: „Most gyakoroljunk suwariwazát”.
Mikor kezdett el O-Sensei kokyunage technikákat csinálni?
Ha jól emlékszem, akkoriban, amikor elkezdett bemutatókat tartani. Azt hiszem, Sensei úgy gondolta, hoyg unalmas lenne, ha minden bemutatón ugyanazt csinálná. Így a bemutatók során a kreativitását használta. Ken és jo gyakorlatokat akkor tanultam, amikor Sensei-nek jó kedve volt. Amikor tanított soha nem ugyanazt csinálta, ezért lehetetlen volt mindent megtanulni tőle.
Úgy tűnik, O-Sensei nagyon sokat beszélt a kamismáról (istenségek) azokban a napokban.
Nem értettük, mit beszél, úgyhogy csak néztük a földet és reméltük, hogy nemsokára abbahagyja. Ha visszagonolok arra az időre, már sajnálom, hogy nem figyelmeltem rá, de akkoriban nem érdekeltek ezek a dolgok.
Volt aki értette, mire gondolt?
A valásos emberek tudták követni, mert járatosak voltak az istenekkel kapcsolatos témákban. De én nem értettem semmit. Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy nem voltam méltó tanítvány. (Nevetés). Azonban Sensei sosem erőltette ránk a hitét, ami szerintem fantasztikus dolog. Religious people could follow him since they were familiar with the subject of the kamisama. Sose mondta: „Hinnetek kell ebben”. Azt hiszem az ok, amiért mindenki követni tudta őt, az volt, hogy soha sem próbált semmit ránk erőltetni.He never said: “You must believe this.” I think the reason everybody could follow him was that he never tried to force us to fit into a specific mold.
O-Sensei idősebb korában is kapcsolatban állt az Omoto vallással?
Igen. Volt egy hely az uenói Ikenohatában, ahol az Omoto-hívők találkoztak, ahova szabadidejében gyakran ellátogatott.
Ki volt a legerősebb a dojóban azokban az időkben?
Nos, Tohei sensei erős volt. Ő elég kritikus személyiség volt és gyakran leszidott még  a legapróbb dolgokért is. Volt egy bemutató, amin Tohei sensei csoportos támadás elleni technikákat csinált. Chiba, Kanai, Tamura, Noro, Kuroiwa és én megegyeztünk, hogy most az egyszer komolyan lerohanjuk. Így Kuroiwa, ha jól emlékszem, hátulról lefogta Tohei senseit, ho ne tudjon megmozdulni. Pont, mikor már azt hittük, elkaptuk, kiszabadult az egyik oldalon. Ezután mindannyiunkat jól megnevelt. (Nevetés).  After that we were all well-behaved. Fiatalok voltunk, 22 vagy 23 évesek. Tohei senesi nagyon világosan és érthetően magyarázott. A tanítási módszere nagyon progresszív volt. Másrészt viszont O-Sensei a tradícionális szemszögből közelítette meg a tanítást, ahol a fejődés kulcsa a sok edzés volt. Habár ez nagyon időigényes, ha ezen a módon tanulsz meg valamit, sosem felejted el. Azonban ha sok tanítványt szeretnél, az eléméleti megközelítés jobb. Ebből a szempontból Tohei sensei nagyon népszerű volt. Azonban ha elérsz egy bizonyos szintet, nem tudod kifejezésre juttatni a saját megközelítési módodat ha túlzottan részletes oktatást kapsz. Azt hiszem, emiatt kezdtek sokan elégedetlenek lenni Tohei sensei-jel. Előbb-utóbb mindenkinek kifejlődik -jobb esetben- a saját személyisége, vagy -rosszabb esetben- az egója. Sokan közülünk, akik régóta voltak a dojo tagjai, fellázadtak ellene. Azt hiszem, ezért végződtek úgy a dolgok, ahogy (Tohei sensei hivatalosan kivált a Hombuból 1974-ben).
Emlékszem, milyen nehéz volt ez az időszak nekünk, kaliforniai aikidokák számára, amikor választanunk kellett. Hasonló volt a helyzet Japánban is?
Igen. Én 10 évig voltam az asszisztense, cipeltem a csomagjait. Tanultam tőle, és én személy szerint tisztelem őt. De ami a szervezeti ügyeket illeti, hiszek a családi hagyományozás rendszerében és a Hombuban maradtam, bár ezek talán csak egy régimódi japán gondolatai.
Gondolt arra, hogy hivatásos aikidó oktató lesz, mialatt uchideshi volt?
Az akkori uchideshiknek ma mind külfüldön van dojójuk. Talán a többi harművészettel is így volt, de mi nem tudtunk megélni. 1959 márciusában diplomáztam az egyetemen. Akkoriban egy kezdő munkás egy cégnél 13-14000 jent keresett. Mi uchideshik 1000 jen fizetést kaptunk a Hombutól. Néhány uchideshi hivatásos oktató akart lenni, néhányan munka vagy iskola mellett gyakoroltak. Volt, akit később külföldre hívtak tanítani. Mivel a japán gazdaság annak idején elég nem volt erős, nem tudtak itthon megélni. Azt hiszem, úgy gondolták, hogy mivel Japánban nem képesek előteremteni a megélhatéshez szükséges pénzt, akár tehetnének egy próbát külföldön is. Úgy gondolom, nagyon kevesen mentek ki azért, mert a Hombu küldte ki őket.
Önnek volt lehetősége külföldre menni, sensei?
Igen, volt. Yamaguchi sensei 1959űben Burmába utazott és én lettem volna az asszisztense. Azonban egy államcsíny miatt Yamaguchi sensei hazatért. Szóval végül is nem mentem. Tulajdonképpen az uhideshik kétféleképpen gondolkodtak. Az egyik csoport szeretett volna külföldre menni míg a másik  pedig úgy gondolta jobb, ha Japánban marad és az aikidó gyakorlására koncentrál. Én ez utóbbi csoportba tartoztam, így természetesen Japánban maradtam. Tényleg sok leehtőség volt külföldre utazni. Sokan kimentek, és úgy tűnik, azok, akiknek a személyisége jól illett az adott országhoz, ott is maradtak.
Az első aki külföldre ment Noro volt, majd Tamurát hívták meg. Yamada sensei New Yorkba ment  hogy iskolába járjon úgy 1964 körül. Majd Kanai Bostonba, Chiba pedig Angliába ment. Azt hiszem úgy 1964 lehetett, amikor Tada sensei kiment Olaszországba. Asai sensei Németországba ment és ha jól tudom már húsz éve ott él.
Akkoriban Terry Dobson is az uchideshik között volt?
Igen, pontosan. Velünk aludt a dojóban annak ellenére, hogy volt külön munkája. Előtte jött André Nocquet és két vagy három évig élt velünk, uchideshiként. Emiatt jött Japánba. Aztán volt néhány ember a burmai hadseregtől. Ők nem éltek velünk, de egy évig tanultak judót és aikidót.
Nagyjából mikor hozták létre Japánban az aikidó szövetséget?
Már nem emlékszem rá pontosan, mert elég régen volt. Tanítványok lévén bevontak minket a szervezet létrehozásába. Akkoriban a Waseda, a Keio és a Meiji egyetem volt tagja a Hombu csoportnak, a Todai, a Senshu, a Chuo és a Waseda pedig a Yoshinkan csoporthoz tartozott (melyet Shioda Gozo irányított). A Yoshinkan virágkorát élte akkoriban. Kitaláltuk, hoyg csináljuhnk egy diászövetséget, és több megbeszélést is tartottunk. Azonban az egész kezdeményezés megbukott, mert nem sikerült eldönteni, ki vezesse a szövetséget. A diákok között nem volt viszály, de amikor benyújtottuk a javaslatot a két szervezetnek, mindkettő visszautasította,- Így útjaik különváltak és a Hombu saját diákszövetséget hozott létre.
Az aikidó fejlődésének kulcsa az volt, hogy Doshu felismerte, szükésg lesz tanítványokra a jövőben is. 1960 környékén minden olyan diákot megkérdeztünk, aki elkezdett járni a Hombuba, hogy melyik egyetemre jár és arra biztattuk, hogy alapítson aikidó klubot. Mi és a jelnelegi Doshu vettük a kezünkbe ezt az ügyet. Azt hiszem ez volt a fő oka, hogy az aikidó mára annyira elterjedt.
O-Sensei mennyire vett rész ebben a mozgalomban?
O-Senseit egyáltalán nem érdekelték a szervezeti kérdések. Ő fantasztikus harcművész volt, de nem foglalkozott szervezeti problémákkal. Az emberek mindig jöttek hozzá (akkor is, amikor még szövetség sem volt). Azt hiszem a mostani Doshu azért tette meg ezket a lépéseket, mert úgy gondolta, hogy a jövő szempontjából fontos, hogy elterjedjen az aikidó. Akkoriban ezt nem nagyon értettem, de mivel már nekem is vannak dojóim elmondhatom, hogy Doshu egy nagyon fontos dologra figyelt fel. Azok a diákok gyakoroltak egy kevés aikidót, majd hazatértek a szülőhelyükre vagy külföldre mentek üzleti ügyek miatt. Így az aikidó eljutott ezekre a helyekre is. Azt hiszem, az ő megközelítése vezetett az aikidó elterjedéséhez.
Sensei, ön 1972-ig oktatott a Hombu Dojóban majd a Hombutól független oktatói tevékenységbe kezdett. Úgy gondolom, minden bizonnyal megvan a saját elképzelése az aikidóról.
Nem igazán. Én úgy gondolom a stílusom nagyjából mentes a természetellenes szokásoktól, berögződésektől. Ezért probléma nélkül taníthatok más dojókban. Ez az én tanítási módszerem. Nincs különleges stílusom. Azonban a másfél órás edzésből 15 percet mindig a ken-nek és a jo-nak szentelek. Ha csak alkalmanként tanítok fegyvert, akkor a tanítványok elfelejtik, amit tanultak. Ezért eldöntöttük melyik hónapban gyakoroljuk a kent és melyikben a jot, kezdve a suburitól az awasen át kumijoig. Mivel Saito sensei ken és jo tanításai a rendelkezésünkre állnak, én is tanítom ezeket a gyakorlatokat. Bevettem a kent és ajot a vizsgaanyagba is. Mivel sok dojóm van, nem vizsgáztatok az egyes helyeken külön külön.. Ehelyett minden dojómat összehívom a Hombuba. Évente háromszor kibérelem a Hombu dojót és egyszerre vizsgáztatok számos fokozatra, alkalmanként kb. 150 résztvevővel. A fekete öv vizsgákat a végére hagyjuk, hogy az alacsonyabb rangúak megnézhessék őket. A vizsgázók 30-40 százalékát megbuktatom. Elég szigorú vagyok. Ha kis dojókban vizsgáztatnék, könnyen kialakulhatna egy olyan légkör, ahol mindenki átmegy. Ezért vizsgáztatok a Hombuban. Eleinte nagyjából kétszer megbuktattam minden vizsgázót. Emiatt megszokkottá vált, hogy valaki két vagy három alkalommal megbukik, ami így senkinek nem jelentett problémát.
Mire fekteti a hangsúlyt az aikidójában?
Az alaptechnikákra. Sok stílust látni a Országos Japán Aikido Bemutatón de az én stílusom megegyezik a Doshuéval.
Milyen idegen országokban járt már?
Voltam Brazíliában és Amerikában. Meglátogattam Bostont és New Yorkot. Ez úgy hét évvel ezelőtt lehetett. Ami Európát illeti, skandináv országokban jártam, mint például Finnország. Taiwanon ötször jártam. Van ott egy Ryuzan nevű dojo egy olyan környéken, mint a tokiói Asakusa. Az a mi testvérdojónk, ezért minden évben ellátogatok oda. Ezévben február 13-án Hawaiiűra utazom, majd május végén németorszégba megyek Doshu-val. Májusban lesz egy időszak, amikor több szabadnap lesz egymás után, én ezt az időt arra használom majd, hogy Taiwanba látogassak. Nyáron ismét Németországba majd Svédországba látogatok és így tovább.
Él bármelyik közvetlen tanítvány külföldön?
Igen, az egyikük a brazíliai Rióban tanít. Három olyan instruktorom van, akik uchideshik voltak, mindegyikük egy vagy két évet élt külföldön. Azért küldöm ki őket, hogy tapasztalatot szerezzenek.
Sokféleképpen lehet gyakorolni, attól függ, hogy a lágyabb vagy a keményebb oldaláról közelítjük meg az edzést. Edzhetünk úgy, hogy sosem történik sérülés és úgy, hogy sérülések történhetnek néha, mert az aikidó egy budo. Mi az ön véleméyne erről, sensei?
1955-ben kezdtem gyakorolni O-senseinél. Akkoriban keméynek voltak az edzések. Aztán, mikor idpsebb lett, 75 vagy 80 éves, a technikái megváltoztak. Tanúja voltam a fokozatos változásnak attól az időtől kezdve, amikor még az erejére támaszkodott addig az időszakig, amikor már lágy technikákat csinált. Ha egy kis csoportnyi embert szeretnél tanítani azért, hoyg nagyon jók legyenek az aikidóban, mint amilyenek mi, uchideshik is voltunk, a budo alapú kemény gyakorlás a helyes megközelítés. Azonban ha a fő célod a művészet terjesztése, meg kell próbálnod megakadályozni, hogy valaki megsérüljön. Jóllehet sokféle stílusú edzéseken vettem részt, azt vallom, hogy a művészet terjesztése a fő küldetésünk. Ezért úgy tanítok, mint a mostani Doshu. Így szinte sosem fordul elő sérülés. Úgy gondolom, ha uchideshi szeretnél lenni vagy hivatásos aikidó oktató, sokat és keményen kell edzened. Az emberek általában munka utáni kikapcsolódás céljából jönnek le edzésre. Sokuknak jólesik egy korsó sör mikor hazaérnek edzésről. Nem az ő igényeik kielégítése a cél de nehéz úgy boldogulni ha ezt nem vesszük figyelembe. Szóval úgy gondolom, hogy jó, hogy sokféleképp gondolkodnak az emberek az aikidóról. Úgy gondolom, mivel a dojóim száma egyre nő, ezI  azt mutatja, hogy a megközelítésem megfelel a kor elvárásainak.
Voltak sérülések amikor belépett Hombuba?
Igen, gyakran. Végül is azt gyakoroltuk, hogyan tegyük hatékonnyá a technikáinkat és hogyan álljunk ellent a technikák okozta fájdalomnak. Büszkék voltunk arra, hogy nem éreztünk fájdalmat, ha izületfeszítéseket cináltak rajtunk. Azonban akkor fiatalok voltunk. Úgy gondolom, az a fajta kemény edzés jó volt akkor, a fejlődésünknek abban a szakaszában. Az akkori embereknek köszönhető, hogy az aikidó elterjedt. Azt gondolom, ha azokból az emberekből lettek volna instruktorok, akik csak lejöttek edzeni, nem ismernék el olyan széleskörűen az aikidó értékét.
Néhányan, akik látták O-senseit videón, azt mondják, az aikidója nem volt igazi. Azért gondolják ezt, mert az ellene indított támadások túl gyengének tűntek. Ön hogyan állt ahhoz, amikor meg kellett támadnia O-senseit?
Természetesen megtettem minden túlem telhetőt. Úgy értem, minden erőmet beleadtam a támadásba. Persze volt olyan, amikor bizonytalan voltam, mert Sensei már öreg volt. Ugyanezeket a kérdéseket hallom azoktól az emberektl, akik karatét vagy judót gyakoroltak. Azonban úgy gondolom, már eleget gyakoroltam ahhoz, hogy meglegyenek a saját ellenérveim.
Köszönöm, Sensei, hogy időt szakított arra, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.

(A fenti interjú 1984. decemeber 10-én a Kodaira Dojóban készült. Fordította Ikuko Kimura és Stanley Pranin.)